A GS1 és az EDITEL közös rendezvénye
Hogyan teszi sikeresebbé a cégeket a papírmentes logisztika?
Ezt a témát járta körül az EDITEL Hungary és a GS1 Magyarország közös szakmai reggelije 2023. április 18-án.
A vállalkozások számára a digitalizáció számos ponton hasznos lehet, de mindig könnyebb ott elkezdeni az átállást a papírmentes folyamatokra, ahol erre már rendelkezésre állnak létező megoldások. Ezért fogott össze a GS1 Magyarország és Szolgáltatói Partnere, az EDITEL Hungary, hogy minél szélesebb körben tegyék ismertté az elektronikus szállítóleveleket és a mögöttük rejlő, szabványalapú szoftvermegoldásokat.
Az esemény keretében a GS1 Magyarország és az EDITEL Hungary közösen mutatta be az érdeklődőknek a logisztikai folyamatokban elengedhetetlen dokumentumok – a szállítólevél és az áruátvételi értesítés – digitális verziójának előnyeit.
A rendezvényre előadóként két, ismert cég szakembere is meghívást kapott, akik a digitalizáció gyakorlati hasznáról számoltak be. Keresztes-Nagy Krisztina az Unilever, míg Erdei Zsolt a FrieslandCampina képviselőjeként mutatta be, hogyan vezették be az elektronikus szállítólevelet a folyamataikba, és azóta milyen előnyöket tapasztaltak. A bevezetés során számos kihívással találkoztak, a folyamatszervezési, az IT és az üzleti területet egyaránt érintve, de ezeket partnereikkel egyeztetve sikerült leküzdeniük. A megvalósítás sikeréhez mindketten elengedhetetlennek tartják a gördülékeny együttműködést, hiszen így érhetők el a legoptimálisabb eredmények.
A GS1 Magyarország a globális GS1 szabványrendszer kizárólagos hazai képviselőjeként elkötelezett a GS1 szabványok hazai bevezetésében, melynek eléréséhez szoros együttműködést indított Szolgáltató Partnerével, az EDITEL Hungary-vel. Céljuk, hogy azonosítási, nyomonkövetési, kommunikációs és rendszerfejlesztői megoldásokkal támogassák a hazai ügyfeleket, az ellátási lánc hatékony működése, illetve a GS1 licenc alkalmazók és partnereik minőségi kiszolgálása érdekében.
A GS1 szabványelemei immár 40 éve támogatják a hazai vállalkozások sikereit. Nem újkeletűek tehát azok a szabványelemek, pl.: GLN szám, GTIN szám, SSCC és nem utolsó sorban a vonalkód vagy a gyűjtő- és logisztikai címke, melyekre építve megoldható a papírmentes logisztika és a digitalizált dokumentumokra történő átállás.
Ezt remekül kiegészíti az EDITEL elektronikus adatcsere (EDI) megoldása, amely a fent említett szabványos azonosítókra épül. Az EDI üzenetek közül hazánkban elterjedt a számla (INVOIC) és a megrendelés üzenet (ORDERS), ám a nemzetközi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a szállítási-, és a további adminisztrációs folyamatok dokumentumainak digitalizációja is jelentős előnyökkel jár:
A feladási értesítés üzenet, vagy idehaza elterjedtebb nevén az elektronikus szállítólevél (DespatchAdvice – DESADV) lehetővé teszi az áru szállítója számára, hogy információt szolgáltasson a küldemény tartalmáról az átvevőnek.
Az átvételi értesítés üzenet (ReceivingAdvice – RECADV) pedig lehetővé teszi a küldemény átvevőjének, hogy tájékoztassa a szállítót a ténylegesen átvett áruról, összehasonlítva a feladási értesítés szerint elküldött árutételekkel. A két üzenet egymás után is bevezethető, de a szállító és a vevő részérő elérhető előnyök teljesebb körű kihasználása érdekében ezek egyszerre történő bevezetése a leginkább javasolt.
A két üzenettípus alkalmazása – ahogy az előadásokban is elhangzott – a vevők számára gyorsítja az áruátvételt és a szállítási egységek tároló helyekre rendelését, így a kevesebb manuális folyamat által csökken a hiba lehetősége. A szállítók részére az áruátadást és az átadás adminisztrálását gyorsítják meg az EDI üzenetek, illetve a számla is azonnal kiállítható, így jelentősen nőhet a kiszállítások hatékonysága.
Az EDITEL szintén 40 éve alakult nemzetközi szolgáltató, amely Kelet- és Közép-Európában az EDI megoldásával vezető helyen áll. Szolgáltatásuk kiterjed a vállalkozások folyamatainak szinte teljes spektrumára, az EDI alapú árubeszerzéstől, az EDI Integráción és e-számlázáson át, egészen a Digitális archiválásig és az üzleti eredmények monitorozásáig.
A logisztikai folyamatok papírmentesítése a DESADV és RECADV üzenetekkel hazánkban igazából még csak most kezdődik. Mind a GS1 Magyarország, mind az EDITEL Hungary élen jár ebben a trendben – csatlakozzon Ön is több ezer elég