+ 36 / 23 / 504 – 845
MŰSZAKI TÁMOGATÁS -849
EDI TANÁCSADÁS -847
Ajánlatkérés

buyIT: útközben is EDI

buyIT útközben is: egy tableten nézik a portált működés közben

Az elektronikus adatcserének (EDI) köszönhető teljesen automatizált rendelési folyamatok mellett a gyártók számára az egyik legfontosabb forgalmazási csatorna, elsősorban a kisebb kiskereskedelmi partnerekkel való együttműködés esetére, – akár az élelmiszer-, a gyógyszer-, vagy más iparágak esetén is – a rendszeres személyes kapcsolattartás. Az értékesítő rendszeresen meglátogatja ügyfeleit, hogy bemutassa az új termékeket és felvegye a megrendeléseket. Az orvostechnikai eszközöket gyártó Dr. Ing. Schmidgall például számos gyógyszertárat, míg a fűszergyártó Kotányi vendéglátóipari üzleteket és a kis élelmiszerüzleteket keres fel rendszeresen értékesítés céljából.

Az „on-the-road” értékesítési folyamat korábban gyakran mindig ugyanúgy zajlott: az üzletkötő a megrendelést kézzel vette fel a helyszínen, amit aztán csak később vitt be a rendszerbe, szintén manuálisan. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy gyakran naponta többször is vissza kellett mennie az irodába, hogy a megrendelés feldolgozása még ugyanazon a napon elindulhasson, számos papíralapú dokumentáció után. Ez a bonyolult és munkaigényes folyamat, ami nagy hibalehetőséggel is jár, mára már a múlté – legalábbis Kotányi és Dr. Schmidgall esetében. A közelmúltban mindkét cég beveztte az EDITEL buyIT megoldását – egy online rendelési portált, melyen a megrendeléseket közvetlenül a vevőnél, vagy röviddel a látogatás után egy PC vagy tablet segítségével is rögzíteni lehet az interneten.

Brigitte Knapp, a Dr. Schmidgall GmbH & Co KG pénzügyi és controlling vezetője is alátámasztja, hogy a rendelések ilyen módon történő automatikus feldolgozása „nagyon felhasználóbarát! A embernek csak internet hozzáférésre és egy notebookra van szüksége, és a rendeléseket máris könnyedén beviheti az ERP rendszerbe, bárhol, bármikor.” A buyIT azonban nemcsak a rendelések felvételében nyújt praktikus segítséget, ahogy azt, már Martin Lawrence, a Kotányi GmbH ügyvezetője is megtapasztalhatta: „A buyIT segítségével a megrendeléseket útközben is szemmel tarthatom. Ez lehetővé teszi az értékesítés optimalizálást és az ügyfelek hatékonyabb tanácsadását”.

“A buyIT segítségével a megrendeléseket útközben is szemmel tarthatom. Ez lehetővé teszi az értékesítés optimalizálást és az ügyfelek hatékonyabb tanácsadását”. Martin Lawrence, a Kotányi GmbH ügyvezetője. A buyIT nem csak különböző iparágakban bizonyítja hatékonyságát, de a cégek kínálata, terméklistái, árai és megrendelési feltételei alapján is teljes mértékben testre szabható.

buyIT a kis ügyfelek összekapcsolására

Online értékesítési eszközként történő felhasználásán kívül, a buyIT egyfajta “webes boltként” is használható, ahol az ügyfelek bejelentkezhetnek és egy felhasználóbarát webes felületen önállóan is megrendelhetik a termékeket, valamint nyomon követhetik a megrendelés állapotát és a számlákat is letölthetik. A L’Oreál kozmetikai cég Ausztriában például ezzel a megoldással biztosítja, hogy a fodrászok online, éjjel-nappal rendelhessenek hajápolási termékeket.

A buyIT előnyei az értékesítési munkatársak számára

  • Könnyű, helytől és időtől független rendelésn
  • Bevezetett üzenetformátumok:
  • Integráció a meglévő EDI folyamatokkal
  • A terméktörzsadatok automatikus frissítése
  • Választék, árlisták és kedvezmények ügyfelenkénti testreszabása
  • A megrendelések automatikus nyomonkövetése
  • Költséghatékony alternatíva a drága CRM szoftverekkel szemben
Icon \'i\'

A Dr. A. & L. Schmidgall GmbH & Co KG

dr-schmidgall-logo

A Dr. A. & L. Schmidgall GmbH & Co. KG egy osztrák családi vállalkozás, amely gyógyszereket, orvosi eszközöket, táplálékkiegészítőket és kozmetikumokat gyárt és forgalmaz.

Icon \'i\'

A KOTÁNYI GmbH

kotanyi-products

A Kotányi fűszer szakértő vállalat a legrégebbi és legeredményesebb családi vállalkozás Ausztriában, amely erős piaci jelenlétettel bír az egész közép- és kelet-európai régióban is, és amely mindig is első osztályú fűszerek gyártásáról volt híres. Az alsó-ausztriai Wolkersdorf székhelyű Kotányi mintegy 570 embert foglalkoztat.

Symbolic image copyright EDITEL Austria GmbH
Schmidgall logo copyright Dr. A. & L. Schmidgall GmbH & Co. KG
Kotányi logo copyright Kotányi GmbH

Kérjük, aktiválja a cookie-kat a böngésző beállításaiban, hogy a weboldal teljes tartalmát el tudja érni.
Jelenleg elavult böngészőt használ, mely biztonsági hiányosságokhoz és csökkentett felhasználói élményhez vezethet.
Hogyan frissítheti egyszerűen böngészőjét.